FIGYELEM! A BLOG JELENLEG BÉTA VERZIÓBAN VAN, MÉG NEM NYÍLT MEG, A MEGNYITÁSÁRA MÉG VÁRNI KELL EGY DARABIG! ADDIG IS VÉLEMÉNYEKET, KRITIKÁKAT, ÉS ÉSZREVÉTELEKET SZÍVESEN FOGADOK!

2015. május 10., vasárnap

I. fejezet - Az utolsó nap.

 Az utolsó iskolai nap a héten, legalábbis Stefannak, éppen ezért mindenki fájdalmas búcsút vett tőle, hiszen 5 napig nem látják a legjobb barátjukat. Mert bizony, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szülei elviszik Rómába. Bár otthon is megünnepelhetnék a 17. születésnapját, miért tennék? Svájc unalmas, nem történik semmi ott, legalábbis a fiú szerint. Persze mehetne máshová is, de a maga fajta művészlélek nem a New York féle metropolisról álmodik, inkább egy kisebb és otthonosabb helyre vágyik, és Itália ennek tökéletesen megfelel. Bár a barátai már kevésbé örülnek a hirtelen jött útnak, tudják, nemsokára visszatér, mégis a tágas osztályterem diákjainak nagy része a fiú köré gyűlt, hogy elbúcsúzzon. A srác unottan tette le a kezéből az éppen olvasott könyvét, melyen nagy sárga betűkkel ez állt:

Anne Frank naplója

Ritka, hogy egy 17 éves fiú, aki nem mellesleg az iskola legnépszerűbb tanulója, ilyen könyvet olvasson, csakhogy Stefant éppen a különcsége miatt kedvelte mindenki. Rendkívül okos és művészi gyermekpalánta, ezt a tanárok is tisztán látják, nem csoda, hogy ilyen jól teljesít. Az átmeneti távozásán még Mr. Heiner is csodálkozott, a legjobb tanuló, aki még egy napot nem hiányzott, itt hagyja az iskolát 5 napra, kész botrány! A történelem és biológia tanár csüggedten nézte a diáktömeget a fiú körül, majd hatalmas sóhajok közepette megtette azt, amit a leginkább el szeretett volna kerülni: kinyitotta a fiókját, és kivett belőle egy kopott naplóféleséget, majd maga elé emelte, és leporoltan hátha valamivel jobban fog kinézni. Régi lehetett, igazi emlék, talán ezért jelenthetett annyit a tanár úrnak. A tisztogatás után lassan-és óvatosan lehelyezte a tanári asztalra, és várt, míg eloszlik a diáktömeg. Arcát borosta borította, mogyoróbarna szemeit az öregedés apró ráncai tarkították, maradék haját oldalra fésülte, hogy elrejtse a kopaszodó fejét. Már a 40 év küszöbén járt, ám ezzel együtt próbálta magát formában tartani. Teste edzett és magas volt, öltözködése rendkívül elegáns és divatos, ezek után eléggé érthető, hogy az összes lány szerelmes belé.